Sodró erők [antikvár]

Részlet: I A szél szakadozott felhőket kergetett a szürke égen. Dermesztő rohamai rázúdultak a síkság közepén elterülő városra, megremegtették a házakat, és örvényekké kavarták a háztetőkről alásepert hókristályok milliárdjait. A levegőt betöltötte iá szél zúgása és jajongása. Valahonnan a távolból mély moraj hallatszott, amely a szól rohamaiban hol felerősödött, hol elhalkult, de egy percre sem szűnt meg. Motorok dübörgése volt. Ott, ahol az északi városrészt nyílegyenes hajócsatorna szeli át, jól megtermett fiatal férfi sietett fel iá magas ívű hídra. Gázolva taposott az összetorlódott hóban. Kucsmáját homlokába nyomta, hogy a szél le ne kapja fejéről, télikabátja feltűrt gallérját összefogta nyakán, aktatáskáját hóna alá szorította. Fenn a hídon pár pillanatra megállt, és a korlátnak támaszkodva nyugtalan kíváncsisággal nézett körül. A csatornát borító jégpáncél és az alacsony part egyetlen vonalba folyva veszett bele (a borús reggelbe. A távolban a vasúti híd füstcsíkszerű, könnyű sziluettje látszott. Errébb, jég közé fagyott uszály-hajók, amelyeket szinte betemetett a hófúvás. A parton kormos, csonka falak, tégla és cseréptörmelék, kettéroppant, üszkös gerendák, égnek meredő kémények, romok és bombatölcsérek, ameddig a szem ellát Az egyik házat mintha késsel szelték volna ketté. Egyik fele lomhán elterült a parton, és omladékával eltorlaszolta az utat. Másik felét a robbanás kiszámíthatatlan szeszélye épen hagyta, s most 5