Sodródj az árral [antikvár]

Clara elbűvölve nézte a törtfehér, uszályos menyasszonyi ruhát. Káprázatosan szép darab volt: a felső részét és a szoknya alját apró csipkevirágok díszítették, a többrétegű selyem lágy esése láttán a lány mélyet sóhajtott. A kirakatot trükkösen rendezték be: az utcáról, abból a szögből, ahol Clara állt, éppen úgy tünt, mintha ő viselné a mhakölteményt. Hercegnőnek látszott benne. Fiatal, karcsú, fekete hajú Disney-figurának. A selyem különös árnyalata elegáns aranyszínt kölcsönzött a bőrének. Elmosolyodott. Lám, mit tesz egy jó ruha? Mindig is ilyenre vágyott, de talán már sosem fog menyasszonyi ruhát hordani. Pedig volt idő, amikor A gondolattól elkomorodott. Igen, egyszer, évekkel korábban úgy tíint, hogy az élete olyan, mint egy tündérmese: gazdag szülők, remek barátok, szuper jövő és egy jóképű, okos, figyelmes vőlegény. Mike. Mike aki lelépett már vagy ezer éve! Ismét érezte a jól ismert szorítást. Nem szabad még csak gondolni se rá! Vége, elment. Spongyát rá! De ez a ruha! Csodásan állna bármelyik nőn. Zoé egykori szobatársa is biztosan csodásan festene benne az esküvőjén, ami szombaton lesz. Most szombaton. Te jó ég! Bár ki tudná valahogy kerülni, de nem lehet, mert megígérte Zoénak, hogy elkíséri. És azt nem teheti meg a legjobb barátnőjével, hogy lemondja.