Somoskai tél [antikvár]

Somoskai tél Házunk előtt az udvaron magasra nőtt a hórakás. Az erős februári szél teljesen a szegények ellen fordult, be akarta teríteni fehér leplével teljesen őket. A házak és ajtók, kapuk elé sodorta minden égi terményét. Rettenetes nagy hórakások gyűltek össze. Egészen az eresztékig értek. Amit a reggeli órákban elsepertünk, azt délután ismét kezdhettük elölről, mert a cudar szél senkinek se akart kegyelmezni, még nekünk sem, akik kékre fagytunk, amíg kétlépésnyi havat eltakarítottunk, amíg a kecskék pajtájáig utat sepertünk. A disznópurkelécce? ezen a télen nem kell törődnünk, mert még a meleg ősszel üresen maradt. Szőlőéréskor a disznónak fitthatnék kedve támadt: úgy elment, hogy többé hírét sem hallottuk, pedig a pap meg a diák a templomban többször is kihirdette, még sem jelentkezett senki, hogy az ő portájára került volna. Anyám, hívő asz-szony lévén, bízott abban, hogyha miséket fizet, akkor csak előkerül valahonnan. Veszteségre újabb költség volt ez, nem egyéb, mert nem került elő még a mai napig sem, de még az a nagy berbécs sem, amely a szomszéd faluban, Budán maradt le a szekértől. Eimek is csak a hírével maradtunk, tán nekünk gyermekeknek jobb is volt így, mert nem kellett ezt is egész télen meleg vízzel táp- 1 disznóól (a román purcSret-ből; ugyanebből a hétfalusi POrke-rec helység neve is) ym M I ¦J I ; , I. í ' ! ' .Vl.f.'l i