Sophie választ [antikvár]

Első fejezet Manhattanben akkor olcsó lakáshoz jutni szinte lehetetlen volt, ezért aztán Brooklynba költöztem. 1947 nyarából egyébként a legemlékezetesebb az enyhe, napos, virágillatos idő - mintha a tavasz nem akart volna véget érni. Örültem a szép napoknak, ha semmi egyébért, mert i^úságomban nem sok örömem leltem. Hiszen takargattam én a régi becsvágyam még most, huszonkét esztendős koromban is, hogy íróféle leszek, mégis azt tapasztaltam, hogy az alkotás lángoló vágya, amely tizennyolc éves koromban majd' elemésztett, pisla mécsessé lohadt keblemben, vagy ahol a becsvágyam székelt. Nem mintha írni nem akartam volna már, mert boldogan szabadultam volna a képzeletemet oly rég fogva tartó regénytől. Inkább az volt a baj, hogy első szép bekezdéseit nem követte több, vagy inkább Gertrude Stein megjegyzése illett rám, holott az elveszett nemzedék egyik másodrendű írójára tette: lével győztem volna, csak hévvel nem. Tetézte a bajt, hogy állásomból kicsöppentem, pénzem alig volt, és Flatbushba vonultam önkéntes száműzetésbe, majd, mint annyi más i^ú és magányos déli honfitársam, elmerültem a zsidók országában. Legyen nevem a továbbiakban Girnyó, mert akkoriban így becéztek, ha becéztek egyáltalán. A csúfnév még szülőföldem, Virginia középiskolájában ragadt rám. Zaklatott apám csapott be ebbe a kellemesnek mondható tanintézetbe tizennégy éves koromban, mert anyám halála után úgy látta, nem boldogul velem. Egyéb fésületlen szokásaim közül a testem ápolásának elhanyagolása másoknak is szemet szúrhatott, azért szólított hamarosan Görénynek mindenki. Az idő azonban telt-múlt, csiszolt rajtam, némely szokásomat meg éppenséggel visszájára fordította (így lettem testi tisztaságomra szinte kórosan kényes). Kopott a csúfnevem is, s