Söpredék [antikvár]

Mintha egy förgeteg vette volna be magát a falu szívébe, egyszer csak betoppant a banántársaság, s nyomában a söpredék. Egy nyughatatlan, féktelen söpredék, amely idegen falvak emberi és tárgyi szemetét hozta magával; meg egy távolba vesző, egyre valószínűtlenebbnek tűnő polgárháború tarlóját. És irgalmatlan volt a söpredék. Mindent megfertőzött azzal a felkavart tömegszagával, azzal az áporodott verejték- és titkolt halálszagával. Egyetlen év leforgása alatt jó néhány korábbi katasztrófa romjait zúdította a falura, és az utcákra szórta zagyva szemétrakományát. És ez a sok hulladék azon nyomban rendeződni kezdett, a roncsok szédítő, hihetetlen gyorsasággal - akár egy vihar - önálló életet kezdtek, míg végül a korábbi utcácskából - az egyik végén egy folyó, a másikon pedig egy kis temetőkert - teljesen új, szövevényes falu lett, amely a többi falu roncsaiból épült fel. És ebbe az emberi söpredékbe keveredve, szilaj erejének foglyaként, belezúdult a többi szemét: a boltok, a kórházak, a szórakozóhelyek, az erőművek romjai; és a magányos asszonyok roncsai, meg a férfiaké, akik amikor a szálló előtt kikötötték az öszvért egy cölöphöz, poggyászként egyetlen fabőröndöt vagy egy batyu ruhát cipeltek, de néhány hónapra rá már saját házuk volt, két 7