Soproni évek [antikvár]

A népmesebeli szegény ember "harmadik fia" a két háború közötti Magyarországon már nem a "fele királyságra" s a királyleány kezére, hanem egy falusi tanítói állásra pályázott. Ami nem is volt valami kicsinység, hiszen tíz-tizenkétezer néptanító ténfergett állástalanul az országban. A szegénység felhajtóerejével jutott Kónya Lajos is a nagy múltú soproni tanítóképzőbe. A lelki sérülések, gerinctörések, alaktalan lázadások korszaka ez a soproni intézetben is. A hatalom a saját képére, tehát "népbutítónak" akarja átgyúrni a fiatalokat. Kónya olyan mélyről jött, hogy eleinte keveset érzékel a hatalom manipulációjából. Egy-két emberséges tanár, kedves, fiatal leány, meleg étel, tiszta ágy tölti ki világát. Ösztönösen a tanulásba s a cserkészet révén a természet szépségeibe menekül. Ekkor írja első verseit is. De hogy mennyire a való életre függesztette szemét, arra bizonyíték életrajzi regényének e kötete is: az évfolyamtársak, tanárok portréi mind hitelesen megrajzolt jellemek, szinte körüljárható, valóságos figurák. Talán még nagyobb skálán vetíti az olvasó elé a Horthy-hadsereg soproni "házi ezredét", parancsnokait, ludovikás tisztjeit, altisztjeit, továbbszolgáló "kekszeseit". A Soproni évek egy fiatalember művészi és emberi kibontakozásának érdekes és szép nyomonkövetése.