Sorsdöntő csók [antikvár]

Részlet:1.Az ezerkilencszáztizenharmadik esztendő ragyogó májusi napja dúsan ontotta sugarait a hosszú téli álom után újjászületett magyar fővárosira, Budapestre, bearanyozva a már zöld pompában díszelgő budai hegyhátakat és a pesti oldalon terpeszkedő hatalmas palotákat. A dunaparti öreg gesztenyefák kéjesen himbálóztak a Duna tükrében, amelynek felületét megtörték az időnként tovasikló hajók.Gyönyörű nap volt. Az az idő, mikor a rügyfakasztó tavasz áthajlik szép lassan a virágos nyárba. A levegőben érezni lehetett a lüktető élet friss leheletét, mámorító illatát, amely tempót diktált az embereknek: sietni, sietni, amíg az orgona nyílik... Élni, szeretni, míg tart a bűvös május . . . Az a nap volt, amelyet csak a tavasz fiatalsága, szűziessége ajándékozhat a szeszélyes április után. Május... Május volt, amelynek bizsergető langyosságában annyi kívánság rejtőzik, ígéretében annyi kacérság, csábítás bujkál és mindenütt felcsillan az üdén, fiatalon kibontakozó új élet...A Kossuth Lajos-utcában, a délii korzó főútvonalán hatalmas tömeg hullámzott, amelynek vidám csevegésétől, kacagásától visszhangzott az utca. Az emberek nem győztek betelni az első nyár-elői nap szépségével, varázsával, és mohón szívták magukba a téli rabláncaiból kiszabadult természet új levegőjét, mint a kalitkából szabaduló és a természethez, ősanyjához visszatérő madár...A Ferenciek-templomából éppen kifelé jöttek a szagos" miséről, mikor az Egyetem-utcából egy daliás huszárhadnagy fordult ki és a korzó irányába igyekezett.