Sorsok [antikvár]

KETTEN Nincs miért szépítni a dolgot: Barabás Kálmán kopasz volt, szemöldökétől a tarkójáig kopasz. Eleinte ügyeskedni próbált. A füle mögött néhány szálat hosszúra növesztett s ezt a tincset átfésülte a másik fülére. Később a tarkójáról fésült a feje búbjára néhány ritka fürtöt, de ezzel csak még jobban elárulta, hogy végkép megkopaszodott. - Miért teszed ezt? - kérdezte öreg barátja, a nyolcvanéves archivárius. - Hiszen mindenki látja, hogy az egész dolog hiábavaló és kínos erőlködés. Te kopasz ember vagy, Kálmán, ezen nem lehet segíteni. És ez nem is szégyen. De ha takargatod, ha naiv, félrevezető trükkökhöz folyamodol, akkor elárulod, hogy kicsinyes és hiú ember vagy és ravaszkodó jellem. Egyeneslelkű ember kiteszi fejét az emberek kíváncsi tekintetének és szembeszáll... - De ilyen fiatalon! - sóhajtott Barabás. - Ilyen fiatalon. - És a nők! A leányok! - A nők érdekesnek fogják találni, hogy már harmincéves korodra megkopaszodtál. És csak annál inkább észreveszik széles válladat, karcsú és nyulánk termeted délcegségét, arcod rózsás fiatalságát és mosolygásod gyermekességét...