Sosem zöldebb [antikvár]

1985 Fergus kezdett idegeskedni. Az új lánynak hatkor kellett volna megérkeznie, de hat már húsz perccel elmúlt. Egy szombat este a nyári idény csúcspontján igazán nem megfelelő időpont rá, hogy az embernek ne legyen elég alkalmazottja. Már szegény Callumot is munkára fogta, hogy segítsen, és egyértelmű, hogy az a legszívesebben másutt lenne. Rápillantott, ahogy a fiú a pult mögött állt, és már nem először jutott eszébe, hogy a korához képest milyen jól néz ki. A kisöccse, Callum. Furcsa, hogy még mindig kisgyerekként gondol rá, annak dacára, hogy vagy száznyolcvan centisre nőtt. Most is figyelte, ahogy teljesen természetes módon társalog néhány helyi vendéggel. Pont ez Callum titka. Természetes. Gyakorlatilag mindenkivel. Akárkivel beszél is - függetlenül attól, hogy azok kicsodák, milyen hátterük van, vagy milyen idősek -, mindig módot tud rá találni, hogy érdeklődő benyomást keltsen. Ezért olyan jó tanár. És jó apa. Irigyelte öccsét a végtelen türelméért. Callum azt hallgatta éppen, hogy az öreg Stuey Jameson miképp szidja a világesemények folyását, ó, mennyivel jobb lenne, ha ő irányíthatna mindent. Ez is a munka része volt, meghallgatni a törzsvendégeket - az öregfiúkat, akiknek megvolt a saját helyük a pultnál, és onnan nem voltak hajlan-