Sötét arany [antikvár]

Lapjai / lapélei foltosak
„Férje ​​szavai csak lassan hatoltak el a tudatáig. Kinyitotta a szemét. Nate arca nagyon közel volt. Chess elmosolyodott. Szerette, ha ez a férfi ilyen közel van hozzá. – Ölelj át, édesem és szoríts jó erősen. Nem fog sokáig tartani. Chess engedelmeskedett. Érezte, ahogy feltűrik a hálóingét, aztán a férfitest súlyát a testén, akkor a forró, szúró fájdalmat – és felsikoltott. – Csss, drágám, csss. Kész is. Van férjed. És most aludj.” Ennyi. Szinte hallani véljük a rendezői utasítást a következő beállításra, melyhez a szereplők új kosztümöt öltenek. Csakhogy ez nem film, hanem egy nagy regény látványosan leegyszerűsített epizódja, lényegre szorítkozó dialógussal. Alexandra Ripley éppen azt mutatja meg a múlt század végének Amerikájáról, ami hiányzik a világ, de főleg Európa Amerika-élményéből. Az Elfújta a szél folytatásának, a Scarlettnek az írója ezúttal is a kulcsot kínálja a szédületes tempót diktáló Amerika magánéletének megértéséhez. Kulcsot a korhoz, amelyben Edison mikrofont, fonográfot és izzólámpát ajándékoz a világnak, felépítik az első felhőkarcolót és lelövik a 20. elnököt – hogy csak a történelem főbb eseményeit jelezzük.