Sóvárgás [antikvár]

AZ ÖREGASSZONY Az öregasszony mindig estefelé, csor-daváráskor jelent meg a falu főutcáján. Ünneplő, hosszú, bokáig érő, fekete rakott szoknyát viselt, fekete csipkével szegélyezett köténnyel takartan, fekete fejkendő volt a fején is, amely részben eltakarta a megmaradt hajkoronát, csak elől, a homlok fölött volt egy félholdnyi fehérség - holdkaréj -, mintha fehér pártát viselt volna. Szép arcú, nagyon szép asszony volt még így, idős korában is az öregasszony. Magas volt, sudár, sudáran karcsú, az arca ovális, és valami furcsa, megfejthetetlen, szelíd derű lengte be, mintha csak ébren álmodozna, mintha mindig önfeledt lett volna. Önfeledt is volt, akik ismerték, tudták. De voltak, akik nem ismerték. Azok csak csodálkozva nézték, ahogy estéről estére, falusi viszonyok közt már-már elegánsan, csordaváráskor szinte óramű pontossággal végigmegy a falun, mintha halottja lenne, mintha csak a templomba