Spartacus - A gladiátor [antikvár]

Részlet a könyvből: "Amikor feltűnt a falu a távoli hegy tetején, elöntötte a boldogság. Hosszú volt az út Bithüniából idáig. Felhólyagosodott a lábfeje, a vádlijában fájtak az izmok, és sajgott a háta a páncéling súlyától. Süvített a hideg szél, és bosszankodott, amiért nem vásárolt magának egy prémsapkát azon a településen, amelyen két nappal korábban áthaladt. Szívesebben hordott nemezföveget és szükség esetén bronzsisakot, de ebben a cudar időben talán fontosabb a meleg ruha, mint a harci felszerelés. Istenek, alig várta már, hogy az elemektől védett helyen, fedél alatt alhasson! Több mint hat hete tartott az út a római tábortól, ahol leszerelt, és gyorsan közeledett a tél. Fele ennyi ideig sem kellett volna tartania, de a lova két nappal az indulás után lesántult, ezért nem ülhetett a hátára. Csupán azt várhatta az állattól, hogy cipelje a pajzsát és a felszerelését, máskülönben tovább rontott volna az állapotán. - Bármelyik másik lovat már régen feláldoztam volna az isteneknek - mondta a mögötte baktató fehér csődörnek. - De te azért jó szolgám voltál az utóbbi években, nem igaz? - Elmosolyodott, amikor a ló megbökte az orrával. - Nem, nincs több almám. De hamarosan kapsz majd abrakot. Mindjárt otthon vagyunk, hála a Lovasnak!"