Suttogások könyve [antikvár]

EGY Az vagyok, amit nem tudtam beteljesíteni. A farkuknál fogva egymáshoz kötött életek kígyói közül meg nem élt életem a legigazabb. Olyan ember vagyok, aki kimondatlanul élt a földön, és legalább annyira élettelenül. Szüleim élnek. Ez azt jelenti, nem születtem meg igazán. Szögletes vállaimat még ők kerekítgetik. Még lelket öntenek testembe, amely változtatja körvonalait, ahogy az öreg görögök amforái is felvették az odabent érő bor alakját. Még igazítanak rézszínű arcvonásaimon. Mert még nem születtem meg teljesen, messze a halál, amit, mert annyira fiatal vagyok, akár szerethetnék is, mint egy szép nőt. Egy öreg angyal volt az első tanítóm. Aki messziről, az udvar végéből nézett volna minket, csak a hatalmas diófát látta volna az alatta ülő gyermekkel. Tulajdonképpen én a mesterem, az öreg angyal lábainál ültem. Jódszagú árnyéka volt, és ujjaimat