Szabadság a hó alatt vagy a zöld könyv [antikvár]

Részlet: A hómező rózsái A szél behordta hóval az utakat, a lovak csülökig járnak benne; a fenyőfák sötét lombja meghajlik a hóburok terhe alatt, az alsó geszt vékony gallyára pedig ráfagyott a nappali olvadástól a jég vastag rétegekben, úgy, hogy mikor a szellő végig suhan az erdőn, a jégcsapos lomb csilingel, mint valami tündéri harangjáték. Sebesen tovasuhanó ólomszinű felhők közül előbukkanik néha a tele hold, s aztán, mintha elég volna neki a mit látott, siet hirtelen egy újabb felhőkisértet mögé elrejtőzni; az a zugó szél mintha az ő didergésének a hangja volna. Az úttalan síkon, a hópalástos erdőkön keresztül vonul késő éjjel egy lovas csapat. A lovagok hosszúsörényű apró paripái aláhajlott nyakkal szimatolják az utat; bozontos kucsmáikról, hosszú hátravetett dárdáikról felismerni a doni kozákokat.