Szabadulás [antikvár]

Sóvárgás szabadságra A fordító előszava Ha az idegen utazó ma Bakuba érkezik, meglehet, már az azeri főváros kapujában ellentétes érzések lepik meg; egyfelől lázas építkezések zajlanak mindenütt, modern, lenyűgözőnek szánt üvegtornyok és felhőkarcolók nőnek ki gombamódra a földből, ami egy dinamikusan fejlődő és gazdag ország imázsát erősíti, másfelől azonban a szovjet idők szomorúsága és az örményekkel vívott háború tragikus következményei a mai napig éreztetik hatásukat. Afaq Masud regénye szürreálisnak ható motívumai annak a gyötrelmes közelmúltnak a talaján csíráztak ki, amely a mai napig letörölhetetlen vízjelként kíséri végig az azeri mindennapokat. A könyv 1995-ben született, mindössze négy évvel azután, hogy a Szovjetunió feloszlott, és kikiáltották Azerbajdzsán függetlenségét. Az elszegényedett, testben-lélekben megviselt lakosság azonban nem sokáig tudta élvezni a frissen elnyert szabadságát, már a szovjet elnyomás alóli „szabadulás" másnapján a szomszédos Örményországgal való háborúskodás kiújult lendülettel folytatódott, s a Hegyi-Karabahért vívott véres harcokban 1994 végére Azerbajdzsán súlyos területi veszteségeket volt kénytelen elkönyvelni. A harctéri katasztrófák okozta válság nyomán 1992-ben megtartott választásokon a nép rokonszenvét élvező, az Azerbajdzsáni Népfront Pártjának vezetőjét, Abulfaz Elfibeyt választották elnökké, így az egykori orientalista és filológus lett a kaukázusi köztársaság első demokratikusan megválasztott elnöke. Mindössze egy év leforgása alatt a karabahi régióban elszenvedett újabb harctéri vereségek, az eldurvult politikai légkörben végbemenő összecsapások és belső lázadások elsöpörték Elfibey kormányát. Ezekben az években az Azerbajdzsáni Kommunista Párt egykori főtitkára, Heydar Aliyev a távoli Nahicsevánban élt, távolról kísérve figyelemmel a teljes mellőzésével végbemenő 5