Szafije, a szultán háremhölgye [antikvár]

Első fejezet () Hósszú életem során nem múlt el egyetlen nap sem úgy, hogy ne / C idéztem volna fel magamban azt a pillanatot, amikor először találkoztam Baffo kormányzó leányával. Akkor történt, amikor én, Giorgio Veniero átmásztam egy apácazárda falán. Nem azért, mert meggondolatlan ifjúként a karnevál hangulatában engedtem a könnyelműség csábításának. Persze történhetett volna így is, hiszen javában tartott a karnevál, én pedig igencsak fiatal voltam. Utasítást kaptam: fel kellett másznom a zárda falára, hogy átadjak egy üzenetet. Nagyon különös küldetésre indultam, ám nem maga az üzenet volt szokatlan, amit célba érve el kellett mondanom. Az adott körülmények között a dózse, Velence első embere, egyetlen ifjú hölgynek sem üzenhetett volna mást. A címzett személye volt rendkívüli. Őfelsége kancelláriája úgy döntött, hogy eleget tesz a hölgy kérésének, és a legnagyobb titoktartás mellett ad választ a kérelmére. Nekem persze nem kellett kétszer mondani, hogy induljak. Felpezsdült bennem a kalandvágy, és forrni kezdett a vérem. Kapva kaptam az alkalmon. Természetesen korábban még sohasem jártam egy zárda kertjében. Nem tartoztam a papok közé. Azt hiszem, a fal tövében állva megpróbáltam elképzelni, milyen lehet az élet a túlsó oldalon. A falról átmásztam egy platánfa tetejére. Mintha csak egy szarvasbika agancsába kapaszkodtam volna. Egyetlen levél sem maradt a csupasz ágakon, ami mögé elbújhattam volna. Csupán néhány gyapjas, téli pamacs lógott a gallyakról. A jéghideg, kristálytiszta levegő kissé lehűtötte a lelkesedésemet. Odalent, a kerítés túloldalán giliszták mozogtak a nyirkos, erős szagú talajon. Feltárult előttem az egész kert. A virágágyásokat már felásták, de még semmit sem ültettek a földbe. Ha bárki járt volna odabent, azonnal felfigyelt volna rám, hiszen olyan feltűnő voltam a csontvázra emlékeztető fa ágai között, mint a zsákvászonra dobott zafír. Nagyon is tisztában voltam kiszolgáltatott helyzetemmel. Feljebb másztam, hogy legalább a kinti járókelők ne vehessenek észre. Cseppet sem tetszett, hogy ilyen kiszolgáltatottan kell várnom az ismeretlen hölgy érkezését. Minden attól függött, mennyire ért a levél címzettje az efféle cselszövésekhez. A dermesztő