Száll a fehér madár [antikvár]

Kedd volt. Augusztus első keddje. A nebraskai hőség úgy hömpölygött végig a városon, mint valami száraz, forró tenger, amelynek súlyos, tömör hullámaival minden lépésnél emberfeletti küzdelmet kellett vívni. Cedartown északi végében két asszony álldogált az utcán. -Iszonyú ez a meleg! - mondta az egyik. -Kibírhatatlan! - felelte a másik. Egy tojást tartott a hüvelykujja és a mutatóujja között. Most kérte kölcsön a szomszédasszonyától. -Nincs is kedve főzni az embernek ebben a fullasztó hőségben. Egy darabig hallgattak, aztán az, amelyik a tojást kérte kölcsön, elindult hazafelé. Alig haladt tíz lépést, megállt, visszafordult és titokzatos, izgatott hangon hátraszólt: -Nézze már! Ott jön Laura Deal. Akármi legyek, ha nem a nagyanyja háza felé igyekszik. Mintha még élne az öregasszony. A másik éppen olyan izgatott, fojtott hangon szólt vissza neki. Cedartown északi részében könnyen izgulnak az emberek. -Csakugyan! Na de ilyet! Hiszen tegnapelőtt temettük el... Néhány pillanatig némán bámulták a kislányt, aki a szolfákkal szegélyezett, árnyas utcán közeledett feléjük, de amikor odaért hozzájuk, tapintatosan a petúnia-ágyra szögezték a tekintetüket.