Számadás [antikvár]

Szinte hallani vélem a kérdéseket: miért mindjárt önéletrajzzal kezdi? Ez témahiányt s az írói képzelő- és alakítóerő hiányát jelzi. Ezt csak akkor szokták az írók megírni, amikor pályájuk végére érnek, visszatekintésül. Nem vitatom, van ebben igazság. De van abban a másik közhelyben is, hogy minden író a könyveiben és a hőseiben önmagát éli ki, saját élményeit, gondolatait, véleményét adja. Mivel ezek a közhelyek, mint minden közhely, csak féligazságot fejeznek ki, én hát azt mondom: Mi értelme van 20-30 kötetben kerülgetni, köntörfalazni, rejtőzni, bujkálni, ha egyszer a cél csak az, hogy önmagamat megmutassam a világnak? Mert végül is ez a 20-30 kötetben kevésbé sikerül. A sok hős, a sok átélt helyzet és szerep összezavarja a közösség - az olvasók - tudatát az íróról, ezért van aztán az írók körül egy másik irodalom, az irodalomtörténet, a személyi kultusz és a pletykák irodalma. De maga az író is könnyen elvész a sok szerep között, mint a színész, akiről tudja a világ, hogy az egyes szerepekben milyen volt, csak éppen az marad homályban, hogy milyen volt ő maga. Rendben van ez a színésznél, az ő feladata a közvetítés. De nincs rendben az írónál, mert az ő feladata a teremtés, az emberi tudat formálása a művészet, a szépség, a gondolat eszközeivel. Az írás, ha nem cselekvés, akkor fecsegés, de lehet-e cselekvés, ha sohasem tudják meg az emberek az íróról, hogy önmagát adja-e, vagy csak szerepet játszik, vagyis "olvasmányt" gyárt. Az írás úgy válhatik cselekvéssé, ha behatolva az emberek tudatába ellene vagy mellette való állásfoglalásra, önalakító gondolkodásra készteti azt. De ez csak úgy lehet, ha az emberek is tudják róla, hogy nem szerepet játszik, hanem önmagát adja. Csakis így van benne alakító erő. Mert végül is a tudatos vagy öntudatlan célja neki is ugyanaz, mint a politikusnak vagy a nevelőnek: a tudat átalakításán keresztül átvinni akaratát a többi emberbe s ezeken keresztül történelemformáló jelentőségre, "halhatatlanságra" törni. Hogy ez mennyire sikerül, külön kérdés, nemcsak az író akaratától, hanem a történelmi és társadalmi helyzettől is függ, azonban, ha egyáltalán sikerül, hát csak úgy, ha megmutatja magát az embereknek: "lássátok, ez vagyok, ezt és így akarom: akarjátok-e ti is?