Szamócák II. [antikvár]

ELŐSZÓ Hogy mi késztetett írni? Tulajdonképpen semmi. Vagy mégis? Nézzük csak! Egyszer csak apa lettem! A kezdeti meglepetés és ijedtség után, egy hónap múlva már én fürdettem és tettem tisztába a lányunkat. Kimondottan élveztem a dolgot. Együtt is aludtunk, ő a kiságyban, én a másik szobában. Ketten, csöndben. Később, az ölemben tartva táncoltunk Barbra Streisandra, akár hosszú perceken keresztül. A kettőnk közti vékony szál, mára hajókötéllé vastagodott. A bajok két-három év múlva kezdődtek, amikor is beköszöntött a mesekorszak. Hú-esen nem szeretem a meséket, olvasni sem vagyok hajlandó őket. Ez a műfaj valahogy kimaradt az életemből. Akkor már inkább az „igaz történetek". Ültem a földön a kád mellett, és amíg Sára nyakig érő vízben pancsolt, addig LGT-t doboltam a kád peremén, vagy mókás történeteket meséltem a gyermekkoromból. Mindketten nagyon élveztük a dolgot, mai napig visszatérő kérés: „- Apu, mesélj igaz történeteket! Tudod, azt, amikor " És én mesélek. így jutott eszembe, hogy akár le is írhatnám őket. Akár. Gondolat, majd tett. Valami úgyis mindig történik, aminek jó, ha nyoma is marad. Nem? Irományaim nem akarnak, és nem is vetekszenek mások műveivel. Nincs szó ilyesmiről. De egy strandon, utazáskor, esti lefekvéskor talán meg lesz a hatásuk. Kapcsolat: [email protected]