Bővebb ismertető
Prológus Konstantinápoly, 1408.
Tömjénillat töltötte be a levegőt az Hagia Szophiában, a világ legnagyobb és leghíresebb katedrálisában. Hatalmas kupolája alatt kisfiúk hintettek rózsaszirmokat az ezeréves márványmozaikra, amelyet még az éj leszállta előtt fel kell majd súrolni, hogy eltűnjön róla a szenny.
V. Palaiologosz Jánosnak - Isten földi helytartójának, a Kelet-római Birodalom baszileioszának - csoszogó alakja előtt ott haladt a kereszthordozója egy nagy feszületet cipelve. Krisztus-ikonnal a közepén. Ha tömör ezüstből készül, senki meg nem bírta volna emelni, de csak egy könnyű fakeretre erősített ezüstlapot véstek, faragtak és kalapáltak megfelelő alakúra.
Az ikon alá az Igaz Kereszt egy darabját helyezték. Több ezer ilyen ereklye létezett, de Konstantinápoly pátriárkái mindig ezt tartották a valódinak.
Amikor a császár elhaladt mellettük, az udvaroncai térdre estek.
A baszileiosz elméje éppen olyan öreg és fáradt volt, mint a teste; a teste pedig ébredéskor is sajgott, és az alvás közeledtével még jobban fájt. Noha azt állította, azért gyűlöli egyre jobban a birodalmát, mert szeretne már Isten mellett lenni, ám a szíve mélyén tudta, egyszerűen csak belefáradt az életbe.
Kilencéves korában örökölte meg a trónt, miután német-római anyja elzálogosította a birodalmi koronát háromszázezer velencei dukátért két évvel János születése előtt. Csoda, hogy túlélte a gyermekkorát. Pusztán azért történt így, mert élve többet ért, mint holtan. Tizenhét éves korában - a bizonytalanságba belefáradva - elrendelte mindkét régens meggyilkolását a szolgáikkal és a családjukkal együtt. A puccs gyors volt, brutális, és egy kis csoport császári testőr hajtotta a végre, akik akkorra megundorodtak a birodalom káoszától.
Az egyik régens unokatestvére kezdeményezte felkelésnek is csúnya vége lett. A hadsereget megtisztították a kevésbé megbízható tábornokoktól és átszervezték a polgári szolgálatot. A régensek és a kincstárnok