Szárnyas bokával... [antikvár]

Ajánlani valakit csak elfogultan lehet. Bevallom: elfogult izgalommal ajánlom az olvasók szeretetébe Domokos Esztert. Húgom ő a tintában, indulásával egyszeriben versenytárs is, szép tehetség állt rajthoz vele a hazai próza egyre erősödő mezőnyében; magasra emelt mércével kezdi - mindenekelőtt ezt a bátor nekifutását emelném ki. Különben nem is tehetne másként. Rövid néhány év alatt két olyan prózaíró nő jelentkezett a Forrás író-avató sorozatban, mint Varró Ilona és Telegdi Magda. Domokos Eszter a harmadik. Én ezt egyfajta nemes bosszúállásnak látom: idősebb és fiatalabb írók nem ábrázoltuk kellő színvonalon és mind tündöklőbb szépségükben a mai nőt - kénytelenek hát ők maguk tollat ragadni, munkához látni. „Úgy szeretnék dolgozni, hogy maradjon meg, amit csinálok. Ne csak az eredménye maradjon meg, hanem maga a munka is, az ahogy csinálom, és ne csak másoknak, hanem nekem is. Nekem. Érted?" Új csillag ragyog így meg annyi csillag között, ahogy tálán legérettebb írásából (Ha hógolyódat elhajítanád) elősejlik ez a szemérmes-szerény de makacs-tudatos ars poetica.