Szárnyra kelt remény [antikvár]

1. FEJEZET Anglia, Epping - 1940. szeptember 7. Azon a napon, amikor az a borzalom történt, Susan Shepherd a galambházban dolgozott, épp madáreledelt - cirok, búza és borsó keverékét - szórt egy hosszúkás fémedénybe. Néhány álmos fióka felemelte a fejét a szárnyai alól, de nem mutattak hajlandóságot, hogy elhagyják a fészküket. A legtöbb galamb kint körözött a zölden hullámzó birkalegelő felett, vagy az eppingi erdő hajladozó nyírfáin üldögéltek. - Majd ti segítetek megmenteni Angliát - suttogta. A galambház egy három és félszer három és fél méteres fabódé volt, és a benne sorakozó dúcok miatt úgy nézett ki, mint egy iskolai szekrény. De az apró rekeszek a gyerekcsizmák, sapkák és nedves kesztyűk helyett több mint hatvan galambnak adtak otthont. Ez még az eredeti galambház volt, amit Susan nagyapja, Bertie épített az ő születése előtt. A tavalyi évben gyors tempóban még tucatnyi ilyen galambház készült. A nagyapja farmja, azon kívül, hogy több lett a galambjuk, nem nagyon változott, amióta Susan elment zoológiát tanulni a londoni egyetemre. Ugyanaz a dohos szag: az elhullajtott tollak, ürülék és gabona keveréke. Susan nem tervezte, hogy ilyen hamar visszatér ide, de a Nemzeti Ga-