Szavakból gyúrt ember [antikvár]

A, B A? B? Introitus Már nem emlékszem, mi volt azelőtt, hogy megismertem. Csak azt mdom, hogy sokat jártam mindenfelé, azt a helyet keresve, ahol együtt őrizhetem minden kincsemet, mert gyűlöltem még a gondolatát is, hogy biztonsági okokból egyiket itt tartsam, a másikat meg amott. Tudom, hogy egyedenegy kosarat akartam. S azt is tudom, hogy amikor az érzelmek iskolájában eltöltött kemény tanulóévek után megismertem Üstököst, akkor a nagy célkitűzés valósággá lett. A Nagy Célkitűzés. Nyugtalanság, melegség, éles elme, gyengédség, vigasz cinkosság és termékeny viták. Szenvedély és együttérzés tűz a földön, felkavaró kaland, mindez ugyanabban az egyeden pillantásban. Mély barátság, dühöngő szerelem, mind ugyanabban a fészekben. Csillagos és forró éjszakák, az olvasódívány a mellette füstölgő pipával, mind ugyanabban a jelenetben. Nyári viharok és barátságos ködök ugyanabban a tájban. Mozdulnom sem kellett sehová. Nem volt miért. Hová is mentem volna? Minden ott volt abban a kicsi térben, karnyújtásnyira tőlem. Amikor elképzeltem a kincseimet, mindig tojások formájában jelentek meg előttem, mivel költői vénám az otthon képeiből táplálkozott. Alin-dig ősi vágyódást éreztem a föld iránt, s ezen a nagyváros kozmopolita kigőzölgése sem változtatott semmit, főleg nem az után, hogy tizenhat évet éltem Üstökössel. Az a kép pedig, hogy valaki tojásokat visz a kötényében egy kosarat keresve, amelybe beleteheti őket, nagyon is vidéki. S nagyon is az enyém. Arra is jól emlékszem, honnan van. Ügy tízéves lehettem az időtájt, s az anyám hazaérkezései mély nyomot hagytak bennem. Nem mintha akkoriban olyan sok jelentős dolog történt volna a nőkkel. Ám ami történt velük, annak hatalmas fontosságot tulajdonítottak. Ilyen események faragtak anyámból is lendületes elbeszélőt, aki esténként diadalittasan lépett be az ajtón, s mondandóját rendszerint egy jelentőségteljes nyitómondattal kezdte, melynek értelme előttem mindig képszerűén rajzolódott ki. „Sose tedd az összes