Száz év mulva mindegy [antikvár]

Részlet a könyvből: Valamely esemény és az időjárás között szoros összefüggés van; erre lassan-lassan rájönnek azok is akik nem hisznek a babonában s ha fekete macska szalad át előttük, nem kapnak szívdobogást, legfeljebb a kabátgombjuk körül kotorásznak, tétován. Történnek dolgok, amelyek csak napos időben képzelhetők el és tavasszal, - és vannak olyan élmények, amikhez úgy hozzátartozik a köd és az éjfél, mint a bűnhöz. A szürke ember nem állíthatott be hozzám máskor, csak félhőszákadásban, este féltíz után, amikor nem vártam már senkit. A viharból e késő esti órában hozzám belépő embert kérdezni is elfelejtettem: mit akar? - Szó nélkül beengedtem. Az előszoba gyenge világosságában nem a ruhája volt szürke ennek az embernek, sem a haja. Az arca volt szürke. Barázdás, merev arc volt ez, mint a halotté, a bőre is feszes maradt, amikor beszélt. Csak a szemei éltek az arcában. Kis zavarral állt előttem, kalapját gyömöszölve a mondatot keresve amellyel elinduljon. Nyilván érezte, milyen fontos az első néhány szó két olyan ember találkozásánál, akik soha nem látták még egymást. Végül is így döntött: -Kérem ... én azért jöttem önhöz, mert ön nem híres író... nem is népszerű ... ön, azt hiszem, meg fog hallgatni... hiszen ön éppencsakhogy ír ... Ez volt az első mondat s ennél hatásosabbat nem is találhatott volna, egyszerűen azért, mert igazat mondott, az igazságnak abból a fajtájából, amit az ember önmaga előtt is titkol. -Tessék, jöjjön beljebb! - Mondtam, kíváncsi lévén a folytatásra. A szürke ember fogasra akasztotta felöltőjét, kalapját s mint aki jól ismeri a lakásomat, olyan biztonsággal nyitott be a szobába. Közben folytatta: -Először természetesen a neves íróknál jártam, azoknáI, akiknek jóval több sikerük volt, mint önnek. Kidobtak. Részint udvariasan, részint udvariatlanul. Ez annál jobban fájt9 mert magam is író vagyok. -Mit ír? -Semmit. Nem tudok írni. Ugy értem . . . képtelen vagyok olyan körülmények közé jutni, hogy írni tudjak.