Szekrények és habverők [antikvár]

Prológus Letelt megint egy éjjeli műszak. Dákai János számára ez azt jelentette, hogy a következő 36 órában szabad lesz. Kocsiba ült, és végigtrabantozott a városon. Az út 25 percig tartott a reggeli forgalomban. (Ha nappali műszakos volt -minden második hónapban és este nyolckor járt haza, valamivel kevesebb.) Áthajtott két sárgán és egy piroson, aztán felkaptatott az enyhe emelkedőn, majd leparkolt a kis lakótelep mellett. A hátsó ülésről kikapta fekete műbőr válltáskáját, amelyben előző este vacsorája volt, plusz szellemi táplálékként az Árpád népei elalvás előttre, most pedig a reggel vásárolt Magyar Nemzet illetve az Elet és Irodalom, továbbá reggeli a KÖZÉRTbŐl. Kinyitotta lakása ajtajának zárjait (az 1. emeleten lakott, tulajdonképpen a magasföldszinten, és még 3 másik lakás nyílt a folyosóról: egy az ő ajtaja mellett, kettő a szemközti oldalon), és belépett a birodalmába. Még csupán fél éve, pontosan 6 hónapja és 1 hete, élvezte a saját fészek kényelmét. A lakás névleg egy kezeire béna, ráadásul félárva lányé volt, akinek gyámja meg akart szabadulni a kétszoba-komfortos tulajdontól. Mindez elég bonyolult jogi procedúrával járt együtt (amit János igazából sohasem értett egészen), mert a gyámhatóság mindenféle feltételeket szabott az ügyben. A pénz is nehezen jött össze rá. Javarésze szülei megtakarított forintjaiból, de adott az OTP, a Bank, a munkahely is (kemény feltételekkel: alá kellett írnia 8 évet). Ez havi erős 5000 forintot jelentett a