Szellemara [antikvár]

I1. FEJEZETEgy este apám megkérdezte, nincs-e kedvem ahhoz, hogyszellemara legyek. A megkérdezte" talán nem is a jó szó. A dolgozószobájában voltunk. Én egy újságot lapozgattam, apám a rattanheverőjén feküdt. Tikkasztó, mozdulatlan idő volt. Az olajlámpát meggyújtották, éjjeli lepkék köröztek lustán a nyirkos levegőben.-Mit mondtál?Apám ópiumot szívott. Az esti első pipája volt, ezért gondoltam, hogy viszonylag tiszta az agya. Apám a szomorú szemével és az őszibarackmaghoz hasonlóan likacsos bőrével afféle tudós volt. Családunk igen módosnak számított valamikor, ám az utóbbi években addig csúsztunk lefelé, hogy ma már csak kapaszkodtunk a középosztálybeli tiszteletreméltóságba.-Szellemara, Li-lan.A lélegzetemet visszafojtva lapoztam. Apámnál nehéz volt megállapítani, mikor tréfál. Olykor még abban is kételkedtem, hogy ő tudja-e. Félvállról vett komoly dolgokat, például jövedelmünk apadását; hangoztatta, hogy ő nem is bánja, ha egy kopott inget kell viselnie ebben a hőségben. Máskor viszont, ha az ópium beburkolta ködös ölelésével, elcsendesedett, szórakozott lett.-Ma ajánlották fel - folytatta sietve. - Gondoltam, talán tudni szeretnéd.