Szép kisértet [antikvár]

Részlet a könyvből: Szülőházam a Magyar-utca közepe táján, a piac felől nézve a balsoron állott, öreg gesztenyefasor árnyékában, egy kerekeskút mögött. Négyablakos, magasföldszintes épület volt, a Kollégium legszebb tanári szállása. Boltozott kapualjából, csatornázás városunkban nem lévén, reggeltől estig árokban futott kifelé a szürke, habos szappanlé meg a kékítős víz. Nálunk ugyanis örökké mostak, leginkább pelenkákat és gyermekingeket. Nem csoda, hogy édesapám, mikor Bánffy Dezső főgondnok úr megkérdezte tőle: „Mondja csak, tanár úr, hány gyermeke is van?" - hebegve szólt: „Várjunk csak!" - s néhány percig próbálgatta magában a névsort, mielőtt nyilatkozni mert. Ez a névsor az évek folyamán tizenháromig emelkedett. Én érkeztem tizenharmadiknak, május tizenharmadikán, pénteken éjfélkor. Ténylegesen azonban csak hat testvér fogadott, mert a többi már akkor fenn, az őrhegy csúcsa alatt, a temetőben aludt. Sokáig izgatott, hogy ők is vannak, de sohase láthatom őket s nem tudom, milyen az arcuk. Heten lépdeltünk tehát az élet útján, a sorban leghátul én.