Bővebb ismertető
Szüleim nagyon szerették egymást, és ez legnehezebb napjaikban is megvédte őket.
Átlépve a nyolcvanas évek határmezsgyéjén erről akartam írni.
De hát a könyveknek is megvan a maguk sorsa.
Úgy jártam, mint hőn szeretett Arany Jánosunk, mikor belefogott Juliska leányát gyászoló költeményébe. Elakadt, és csak ennyit jegyzett fel néhány tört sor után: „Nem megy nagyon fáj "
Átéltem én is szüleim sorsát, de megírni már nem volt erőm - nagyon fájt.
Pedig ők mindvégig velem voltak, néha álmomban is láttam mosolygós arcukat.
Üzenet volt ezf
Azt hiszem, igen.
Váratlanul minden megvilágosodott és megoldódott. Úgy éreztem, ők hívnak ifjúságuk kertjébe, boldog napjaikba. Az elszállt idők szép emlékei bontakoztak ki, úgy, ahogy tőlük hallottam valamikor. Megigézett Édesanyám páratlan mesélőkedve és Édesapám meleg derűje.
Egyre több örömmel írtam arról, amit valamikor ők beszéltek el nekem.
Emlékeztek, de nemcsak ők. Családfámnak kilenc ága termette, érlelte nemzetségünk családi mondáit. Meséltek egymás szavába vágva, úgy, ahogy éppen eszükbe jutott, az időrenddel nem sokat törődve. Mint hűséges krónikás, én is ehhez tartottam magam.
Rengeteg mondanivalójuk volt, tovább szőtték-fonták egymás történeteit, s egyre újabb részletekkel leptek meg.
Nem fékeztem az emlékezők kedvét. Mindenkinek megadtam a szót. Volt, amit harminc, volt, amit ötven éve bíztak rám, de végül családi
Méhes György (valódi nevén Nagy Elek, Székelyudvarhely, 1916. május 14. – Budapest, 2007. április 10.) Kossuth-díjas erdélyi magyar író, újságíró. Írói álnevét Méhes György (1746–1809) bölcseleti doktor, református főiskolai tanár és író tiszteletére vette föl.
1917-ben a család Kolozsvárra költözött, az ottani református gimnáziumban érettségizett. Érettségi után a Ferdinánd Tudományegyetemenen tanult jogot, de érdeklődése a színház felé fordult. 1938-ban a Nemzeti Színház ösztöndíjából több hónapot Budapesten töltött. Ezután újságoknál dolgozott, először színkritikái, majd politikai írásai jelentek meg a Pásztortűzben és a Keleti Újságban. Írásaiban szót emelt a vad nacionalizmus ellen, a magyarok és románok békés egymás mellett élését szorgalmazta.
A 2. világháború után 1948 és 1950 között a Falvak Dolgozó Népe munkatársa, 1950 és 1952 között a Művelődési Útmutató szerkesztője. Pártonkívülisége miatt támadások érték, emiatt meg kellett változtatnia nevét. 1952 után kivonult a hivatalos irodalmi életből, szabadúszóként írt ifjúsági regényeket és meséket. 1956-ban rövid ideig a Napsugár című gyermekújság főszerkesztő-helyettese. Első felnőtteknek szóló regényét, az Orsolya címűt, 1977-ben publikálta, ám különösebb sikert nem ért el vele. A sikert az 1982-ben megjelent Bizalmas jelentés egy fiatalemberről című életrajzi regényével érte el.
Munkássága több elismerésben részesült. 2000-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjét kapta meg; 2002-ben Kossuth-díjjal tüntették ki „jelentős próza- és drámaírói tevékenységéért, az egyetemes magyar művelődés és nemzettudat megtartóerejének kimunkálásában vállalt szerepéért, a gyermekirodalomtól a színpadi alkotásokig ívelő irodalmi munkásságáért”. 2005-ben átvehette a Bécsi Európai Akadémia díját.
2007. április 10-én, 91. életévében hunyt el Budapesten.
Fia, Nagy Elek – nagyvállalkozó, a Vegyépszer Zrt. tulajdonosa – a leggazdagabb magyarországi milliárdosok közé tartozik, emellett pedig Monaco magyarországi tiszteletbeli konzulja.