Szerelem a dzsihád idején [antikvár]

Első fejezet 2000. január 2-án, nem sokkal dél előtt egy fehér ruhás fiatalember érkezett az El Loud komppal. Szinte üres volt a kikötő, a tél nem a birkák szezonja, ahogy a kerkennaiak családiasan a turistákat, különösen az angolokat nevezik. Az angolok többen vannak, és fehérebbek, mint a többiek. A lenvászon ruhás férfi nem angol volt, hanem francia. Piros panamakalapot viselt, fekete szalaggal. A hajóhídon állva végigfuttatta tekintetét a szigeten. Tetszett neki. Nem voltak mesés részletek, csipkés hegyek, ezüstösen csillogó vízesések, csak a lapos síkság. Paul Arezzo éppen erre a laposságra vágyott. Azt akarta, hogy semmi ne emelkedjen ki belőle. A hajóhíd volt a sziget legmagasabb pontja, magasabb volt, mint Melitta tornya vagy a remlai mecset minaretje. Beláthatta róla az új otthonát, a tunéziai Arizonát, melyre alig emlékezett már: egyszer járt csak itt, kilencévesen. 5