Szerelem diadala [antikvár]

Mikor Hippolyta meglátta azt a nagy csomó embert. Akik egymás hátán tolongtak, megállott: - Mi történhetett itt? Gyávaságot érzett a szivében és önkénytelen mozdulattal megszorította György karját. György összeránczolta a homlokát és komolyan, mintha nagy dolgok forognának koczkán, konstatálta: - Valaki leugrott. És hozzátette: - Forduljunk vissza, édes? Az asszony habozott egy pillanatig. - Nem. Nézzük meg. És megindultak a párkányon, a tömeg felé. Ezen a csöndes, márcziusi délutánon oly félelmesen nézett ki ez a nagy, bámészkodó tömeg. - Igazam volt, mondta György. Valaki öngyilkos lett. Megálltak közel a tömeghez. Az emberek keresztülhajoltak egymás vállán és kimeresztett szemekkel néztek a kövezetre. Közönséges munkásnépből állott az egész tömeg. Az arczuk sötét volt és kifejezéstelen. Nem látszott rajtuk se szánalom, se részvét, csak valami tompa csodálkozás, a melylyel alantas emberek a csodálatost nézik. Egy fiatal naplopó tolakodott közéjük. Valaki rákiabált: - Nem látja, már nincs itt! Már elvitték. - Hova? - Santa Maria del Popolóba. - Holtan.