Szerelem, diplomácia és faházak [antikvár]

Részlet: Axel Kronar, amint kinézett a vonat ablakából, az egész hosszu, langyos tavaszi nap alatt egyhangú sikságot látott elvonulni szeme előtt. Végre este megérkezett uj állomáshelyére. Lassan haladt át a vonat a nagy hidon, amely két országot köt össze, és a tulsó, magas folyampartról a város lámpái barátságosan ragyogtak feléje. Egy irodaszolga várta Axelt a pályaudvaron és tudatta vele, hogy a követ arra kéri, ne menjen szállodába, hanem egyelőre lakjék nála. Igy hát egy nyitott kocsiba szállt, melynek bakjára az irodaszolga is felült, mig saját inasa követte őket a csomaggal. A hold fenn ragyogott az égen, visszatükröződött a csendesen tovasuhanó folyamban és rávilágitott az alacsony, fehér házacskákra, melyek fölfelé kuszni látszottak a meredek hegyoldalon. A kocsi végigdöcögött a néptelen, hegynek menő, mindkét oldalon fiatal fákkal szegélyezett utca rossz kövezetén. Az utszéli kertekből, melyeket Axel szeme nem tudott eléggé kivenni, nedves föld és virágzó tavaszi bokrok illata áradt ki az éjszakába, emlékeket és honvágyat ébresztve.