Szerelmem, Balaton [antikvár]

Slsőfejezet Szörnyű volt. Csikorgató hideg szél vágtázott át rajtunk, mindenütt szürke, tejfelszerű köd kavargott körülöttünk, mi pedig kétségbeesve, egyre gyilkosabb tempóban hajtottuk magunkat korcsolyáinkon, mígnem baljós rianással megreccsent körülöttünk a jég, s szikrázó üveghangok közepette elnyelt minket a habzó, jeges áradat A zajra felriadtam. Françoise álmosan nyöszörgött: - Mivolt ez? Eltelt egy kis idő, mire magamhoz tértem. Vajon mire értette? Ugyanazt álmodta volna, mint én? Ez persze képtelenség. Gondoltam, úgyis visszaalszik, így hát csak megcirógattam a nyakát, és figyeltem egyre lassúdó szuszogását. Mindkettőnket kimerített az utazás, de leginkább annak tudata, hogy valamit végérvényesen eldöntöttünk, valamit, amelynek következményeként első éjszakánkat töltjük új házunkban, új hazánkban Hirtelen végigpergett bennem az elmúlt hónapok minden történése - legalább olyan komolysággal, mintha életem utolsó pillanatának moziját néztem volna. Az a sorsszerűség, az a magával ragadó erő rémisztett meg, amely egészen idáig repített bejáratott ha-miltoni mindennapjaimból. - Miért van az, hogy az ember