Szerelmes napló - és hogyan tovább...? [antikvár]

Életünk múló pillanatok sorozata. Múló, mert a pillanatnak nincs ,,kiterjedése", nincs jelene. Amikor „megtörténik", már múlttá vált. A jövőhöz nem tudunk hozzáférni, érinteni sem tudjuk, fénysebességgel sem érjük be, egy lépéssel mindig előttünk fog járni. Elfog-hatatlan! Csak a mult változatlan az időben. Amit egyszer megragadtunk belőle, azt senki tőlünk el nem veheti. Milyen nagyszerű, hogy ez a mult kerek, befejezett és nem kezdi ki az Idő, nem rozsdásodik, sőt inkább emlékezetünk képernyőjén csak fényesedik, szépül: az éles vonalak, szögletek, a harsogó színek letompulnak, minden összebékül, harmóniába szelídül - benne nyer öröklétet. Ezt a múlhatatlan, de mindig kísértő multai, vagyishát annak egy rövidke felvonását próbálja elevenné tenni, feléleszteni ez a furcsa napló. Mert bizony igaz: szabálytalan, kapkodó rögtönzés elejétől végig, mondjam, hogy rendezetlen. De hiszen mi magunk is rendezetlenül élt ütik „akkor", egyik napról a másikra, jövőtlenül. A zárójelbe foglalt magyarázatokon kívül semmi sincs benne - az ilyenkor elkerülhetetlen stiláris igazításokon kívül - utólagos betoldás. Ez lehet gyengéje, de érdeme is. Nem írói becsvágy hívta életre, úgy adom közre, ahogy annak idején egy pepita-fedelü, vonalas iskolai füzetben, pillanatnyi lelkiállapotomat sebtében rögzítettem. Eszembe sem jutott valaha is nyomtatásban megjelentetni, hiszen magamnak írtam, amikor a bennem föltoduló érzelmek már szinte fojtogattak és csak úgy szabadulhattam tőlük, ha azonnal „kiírom magamból" s a kibírhatatlan feszültségeket ilymódon feloldom. Sz. J.