Szerelmesek kalauza [antikvár]

Részlet: 1. No jer ide kis hugocskám és mindenekelőtt is csókolj kezet szépen a bácsinak. Ez a szertartás ugyan megalázó (annak, aki kapja), de múlhatatlanul szükséges, hogy megbízható hidat verjen kettőnk között. Az ilyen kézcsókot könnyű adni, de hősiesség vállalni. Meglátod, ez a kézcsók téged egyszerre pihenőbe billent a nők örök vigyázz-állásából, engem pedig megszabadít azoktól az önáltató illúzióktól, amelyeknek - hajh! - mi férfiak fáradhatatlan hordozói vagyunk koporsónk bezártáig. Úgy bizony, hugocskám, ilyenek vagyunk mi férfiak: a kor sohase tud bennünket mentesíteni férfi-voltunktól. El tudom képzelni, hogy az arisztokratahölgy közömbösen viseli el masszőrje érintését, mintha egy lelketlen műszer tapogatná végig; azt is el tudom képzelni, hogy a fehérhajú matróna a túlsó parton kikötve, a nem-nélküli arkangyalok elfogulatlanságával nézi embertársait. De nincs az a magas sorú és korú férfi, akiben a legalacsonyabb rendű nő közelében is ne borzongana meg a hímtetszelgés. Ez az áram a társadalmi különbségek mérhetetlen távolságain át is el tud hatolni a férfihoz és akkor is szikrát tud vetni, amikor már ez az élet utolsó föllobbanása benne. A büszke feudális földesúr és a porlepte aratólány között a történelmi intézmények és osztályharcok sűrű rétegeiben se szakad meg a fiziológiai összeköttetés és a legroskadtabb aggastyánban is rejtőzik egy pici hím-csökevény, ami peckesen megberzenkedik a nő közelében.