Szerencsés szerelem [antikvár]

ErffoszoÉLETEM EDDIGI LEGROSSZABB NYARA.Ez a gondolat cikázott át a fejemen. Nem az, hogy zuhanok. Nem is az, hogy épp most löktem le a tesómat a Moher-sziklákról. Vagy hogy a nagynéném kifog nyírni, amiért tönkretettem a nagy napját. Életem eddigi legrosszabb nyara - csupán ennyi.Kijelenthetjük, hogy a prioritásaim tekintetében nem hoztam a legjobb formámat.Mint ahogyan a hegy lábánál fetrengve sem.Mire legurultam a hegy aljára, már vagy tíz sáros pocsolyában meghemperegtem. Végül valami állati eredetű ragacsban sikerült elterülnöm, mégsem ez volt a legrosszabb az egészben. Menet közben ugyanis nekiütköztem valami keménynek, és a tüdőm őrjöngve próbálta felidézni, mi is a feladata. Lélegezz! - könyörögtem neki. Csak lélegezz!Végre levegőhöz jutottam. Behunytam a szemem, miközben kényszerítettem magam, hogy megnyugodjak és ötig számolva beszívjam, majd kiengedjem a levegőt - vagyis tettem, amit tennem kellett, valahányszor kiszorítják belőlem a szuszt. Márpedig ez velem gyakran megesik.Amúgy a futballedzőm agressziótényezőnek hívja a jelenséget. Lényege, hogy amikor megérkezünk egy olyan iskolába, ahol a játékosok úgy néznek ki, mint Attila, a hunok királya,