Szeress, hercegnőm! [antikvár]

1A férfiakat csak messziről láthattam.Ha visszagondolok a gyermekkoromra, mindig ilyen kép él bennem. A házak falai vagy a sátrak lapjai választottak el a férfiaktól. Mondanom sem kell, már kislány koromban izgattak, mert annyira másfélék voltak. De hogy valóban másfélék-e, azt csak halványan sejtettem.Hiszen nem tudhattam, mert semmilyen kapcsolatom nem lehetett velük.Mindig messziről láttam őket. Ha néha mégis közelembe kerültek, már a szaguk is izgató volt. Mi nők, akik állandóan egymás között voltunk, megszoktuk egymás illatát. Sokáig azt hittem, minden embernek ilyen illata van. Persze akkor még nagyon kicsi lány lehettem. Most úgy él emlékezetemben, hogy talán kilenc- vagy tízéves voltam, amikor egyszer sok férfi szaladt össze a házunk előtt. Nem tudom, mi volt az oka - később sem mondta el senki, én pedig nem kérdeztem. Mára az egész ügy nyilván elfoszlott az emberek emlékezetében, hiába is kérdezném. No és - kit kérdezzek?Ám akkor kislány voltam. A nagy Házban éltem, ahol mindig kellemesen hűvös volt. Arra is emlékszem, hogy már egészen kicsi koromban kilépve az árnyékból valósággal leterített a hőség. Igaz, volt tél is, nem csak nyár - de a téli időjárás csak valamivel hűvösebb volt, nem pedig egészen másféle. Az eső nagyon ritkán esett, olyankor mindenki kirohant az udvarra. Ha felmentem a védőfalra, láttam a városbelieket. Edényekkel rohantak, hogy minél több vizet gyűjtsenek össze. Mert bár a ciszternákba gyűlt ilyenkor a víz egy része, azért sok elfolyt belőle haszontalanul.Nekünk is voltak ciszternáink mélyen a föld alatt. A kőfalak között5