Szeretők ideje [antikvár]

"- Ami ennivalót csak hoznak, szétosztjuk egymást közt - magyarázta. - Még mit nem! - csattant fel az asszonyt. - Az enyémet nem falja fel idegen! Tarkovács megrázkódott az éles hangtól. Arcából kifutott a vér. - Ha a tiéd, az más - felelte halkan. - Akkor csomagold össze, és vidd haza. - Hát ez az a híres közös - szűkült össze a szeme, de Tarkovács állta a tekintetét. Szembefordultak egymással: vonásnyira egyformán magasak. Tarkovács csontos, inas, az asszony kicsattanóan telt, kemény húsú, pirospozsgás. - Az éltemnél jobban szeretlek - suttogta az asszony remegő szájszéllel -, és tudom, hogy te sem tudsz meglenni nélkülem. Mégis mindig ide jutunk. Te leszel az oka ha kútba ölöm magam. - Hát jó - suttogta Tarkovács is. - Legyek én az oka, szakadjon rám ez is, hadd vigyem a terhét. De a kutyaszentségét - erősödött a hangja -, így aztán hiába szeretnélek, mert szeretlek, hiszen tudod! - Péter - mosolygott rá boldogan. - Tudtam, hogy nem állhat közénk senki. - Senki! Csak a vagyonod, a szerzésed! Ami megmérgezné az életünket! És én nem ezért fogtam fegyvert, nem ezért vérzek! Érted-e, Terka?! Gyönyörű Terka! Szerelmem, Terka! Átkozott Terka!!!" Az időpont: 1919 májusa; a helyszín: kis falu a dél-dunántúli dombságon; a regény címe jelképes: Szeretők ideje.