Szeretve mind a vérpadig I-II. [antikvár]

Részlet a könyvből : A zomotor Ez a szó «zomotor» olyan régi már, hogy csak a nyelvtudósok és régiségbúvárok ismerik, azok pedig nagyon fogják a fejüket csóválni, mikor megtudják, hogy itt most egy nagy lakodalom van készülőben, mert amaz egészen mást jelent. Pedig hát az nevezetes lakodalmi vendégség volt, a mihez nemzetes Tisza Istvánné nagyasszonyom úri portáján készültek, úgy pünkösd után való hétben 1698-ban. Az előkelő nagy birtokú asszonyság egyetlen leányát: Ilonkát adja férjhez, a környék egyik legtekintélyesebb férfiához, tekintetes Visontai Kovách István uramhoz, Verebély megye alispánjához. Verebély vármegye neve maga sincs már a földabroszon, valamint sok minden nem kerül már az asztalra, a mi akkor kézen-közön forgott: többek között azok a drága étekfogások sem, a mikkel a hajdani magyar nagyúr a meghívott násznépet megszokta vendégelni. Nem a mai kákabélű ivadéknak valók azok. Most ha csak foghegyen kóstolgatnátok is végig egy ilyen traktát, hat doktor nem támasztana fel, úgy ágynak esnétek tőle; akkor doktor se volt kéznél; a kinek megártott a sok bevett jó, ott volt a kenő-asszony, kidömöczkölte a hátából a magyar betegséget. Kellett is aztán az ilyen ételek előállításához ember, több, mint elég. Nemzetes Tisza Istvánné úrasszonyomnak a portáját ismeri minden ember. Hajdan az ő férje is alispánja volt a megyének: folyvást sok vendéget kellett ellátni. Volt abban a házban négy-öt konyha; külön a nyársonsültek számára, meg más a kalácsoknak; azonkívül vagy három kemencze a szilvásban a levelensült készítéséhez. A konyhaművészet összegezett remekeinek előállítására szolgáló laboratórium azonban közvetlenül az úrasszony lakszobájával állt összeköttetésben, hogy ő maga mindenre felügyelhessen s vitás kérdésekben döntő szavával igazságot szolgáltasson.