Szevasztopol [antikvár]

Részlet a könyvből:1854 december havában. A szürkület enyhe világossága lassan tünedezik fel az ég hajlásán, a Szapun-hegy fölött; a tenger sötétkék felülete ledobja magáról az éjszaka sötét színét és várja az első fénysugarat, hogy elkezdje a ragyogás derűs játékát; az öböl felől hideg és köd árad befelé; hó nincs - minden fekete, a zúzmarás, éles reggeli fagy belecsíp az arcokba és ropog a lábak alatt s messziről, a tenger szüntelen mormolása, néha egy hosszan dörgő lövés Szevasztopolban az egyedüli, ami megzavarja a reggel csöndjét. A hajókon siket csendesség; valahol a nyolcat kondítják. Az északi oldalon lassankint a nappal mozgékonysága váltja föl az éjszaka nyugalmát: emitt hangos puskazörgéssel megy útján az őrségváltás ; amott orvos siet a kórházba; valahol egy aprótermetű katona dugja ki magát a fedezékből, jeges vízzel mossa naptól égett arcát és odafordulván a keleten emelkedő világosság felé, gyorsan keresztet vet és Istenhez imádkozik; nem messze hosszú tevesor viszi az elvérzett harcosokat a temető felé, a madzsar, ez otromba tatár talyigák majdnem színültig telvék a hullákkal...