Szibériai Garnizon [antikvár]

Részlet a kötetből: "Nyári vasárnap délután könnyed bája terült a város felett. A gyárkémények füstdrapériák gyászával aggatták tele hat napon át a gyárvárost, de szombat este az utolsó szirénabúgással megszűnt a komor díszletezés. Délelőtt meleg nyári eső hígította a füstfüggönyöket, aztán holmi betyárkedvű szél tépte rongyokra és űzte, hajtotta a város felől. Tétován kis mezei illat terjengett a levegőben, az ég mint egy hatalmas kék selyem ernyő feszült Kispest felett. A Nagy János utcában nyitva volt egy ablak. A beteg maga nyitotta ki és lábadozó arcán megremegett az utca öröme, ahogy egy pillanatra kitekintett. - Azt hiszem, meggyógyultam - gondolta némi aggodalommal. Félelem vegyült a megállapításba, visszás érzésekkel feküdt vissza a betegágyba. A betegség ideje alatt minden szünetelt. Minden eltompult. Elszürkült mindennek a jelentősége. Most lassan-lassan és a javulással fokozatosan ébredezett benne a felelősség tudata. Meggyógyult, ez volt eddig minden kötelessége. Ámde apró gondok terebélyesedtek a betegsége alatt. Kis akadályok mélyültek szakadékokká. Források iszaposodtak el és neki mindehhez nem volt szava. Maradt minden és gyöngéden lepleztek előtte mindent. Vidéki kisvárosból érkezett a fővárosba és a diplomáját akarta itt kenyérre váltani. Azért jött a gyárvárosba, hogy innen, olcsóbb életviszonyok mellől legyen módja kivárni a kenyéralkalmat. Lecsaphasson valami kis lateiner-zsákmányra.