Sziklák arca a tűzben [antikvár]

Levegőn és vízen Március 23. Korán reggel szemerkélő esőre ébredek barátom parasztházában. Az udvari rönkhalomból bementek néhány darabot a tornácra. A búbos kemence még mindig árasztja melegét, az egyik fal viszont nyirkos, látható és érezhető vízfoltokkal. Déltájban egy kicsit megrendült bennem a szándék, hogy bármi nehézség támadjon is, itt töltöm a nagyböjt két hetét. Mindenbe beleivódó dohosság. Érzékenyebbé váltam a szagokra, szenvedek tőlük. A koplalás második napja: vérnyomás-ingadozás, némi álmosság. Csipkedhetem magam, hiszen ez még csak az utam eleje. Csalán- meg citromfűteát kortyolgatok, egy fordításköteten dolgozgatva. Időnként, főleg a nehezebb mondatok közben vagy után pihengetek. A csermelyre hirtelen, szakadékosan lefutó kertben ibolyavirág, martilapu és bőséggel csalán. Ez itt már a faluszél, szőlők, erdészház, dombok, az utcánk vége erdőbe torkollik. Ma végig a falak közt teszek-veszek. Madárcsicsergés, a dűlőút túlsó feléről egy szőlőmíves rádiója hangoskodik (palócok beszélnek a szétbomló földműves-szövetkezetekről), a szomszédos lurkók játéka, s miután zörgést hallva kitekintek, látom: kerekekre szerelt deszkalapon gurulnak lefelé az ablakom alatt. Újráznak, tetszhet nekik a játék. Alkonyodik. Jelentik a madarak s a belső természet is, különös érzelmek, nyitottság, tágasság. Az utcáról gyermekzsivaj, a padláson valamilyen állat mocorog, kaparászik. Rendezett birtokviszonyaimon belül és kívül is nyugalom. Március 24. Kis versekkel, lírai karcolatokkal, haikukka\ indult ez a naplónak szánt irka: a cserfán zörgő tavalyi falevelek hangjával, majd újra líra: a romtemplom omladékain ülve írottak, aztán rögtön egy udvari strófa, az időben-térben szűkebb világomból, a kerítésen belül talált szavakból. A tornácon A szabadság filozófiáját próbálgatom, míg a földút túlsó feléről a szőlősgazda rádiója vartyog. Olyan hangosan, hogy félbeszakasztja az olvasást. Az udvarban rakosgatok, toporgok. Ez most a szabadságom. Nem lehet kimenekülni a világból. A sorsod nyomodban csahol, mi több, benned nyüszít. Ugató, vonító, tutuló kutyák a felső szomszédok felől, a földúton alámorajló purdék meg a szőlősgazda szapora beszédű rádiója megteremti köréd a lakótelep zajait. Mintha az alsó szomszédod magára hagyott vicsogó, szűkölő kölyökkutyáját hallanád, vagy a feletted lakó idegbeteg nő hangos rádiózását, sőt a tömbházfalak tövében öt emeletnyi mélyen labdázó, visítozó gyermeksereg hangoskodása rémlik elő ebből a falusi han-