Sziv és élet [antikvár]

Részlet:Misem lágyabb, mélyebb, kifürkészhetetlenebb, mint a női sziv. A nő lényünknek második lelke.Mulatságos volt nézni, mint erőlködött a nap, hogy langyos sugaraival felolvassza a nagy hótömegeket, melyek az utolsó napok alatt mint egy óriási dunna pelyhei estek alá, halkan, fáradhatatlanul és folytonosan, sürü vonalakban mindenüvé odafagyva, és egymásra rakódva mint párnák vagy sánczok, ugy hogy az ut már nem volt kivehető, a szegény fák a szokatlan teher alatt recsegtek és kisebb ágaik pedig mélyebben hajlottak meg, mint őszszel, midőn dús gyümölcstől piroslanak.Deczember huszonharmadika éjjelén egyszerre csak kitisztult az égboltozat és reggel a nap már áttörte a sürü ködfátyolt és ép ugy tett, ép ugy fáradott, mint fakó tavaszszal, midőn már végleg lecsókolja a havat a téli álmából ébredező földről, hogy a gyöngyvirágok kis fejei és az ibolya alkalmat nyerjenek üdvözölni az ébredő tavaszt.