Szív utca [antikvár]

Az én történetemből hiányoznák a férfiak. Ahogyan az összes női felmenőméből. Láthatatlanok. Pont úgy, ahogyan én voltam apám számára. Engem apám soha nem látott. Átlátszó voltam neki. Mint egy hártya. Keresztülnézett rajtam, akár egy tisztára pucolt ablak üvegén. Szellemgyerek. Egy napon születtem az anyjával. Talán ez lehetett a baj. Vagy hogy lány lettem. Végzetes hiba. Kijavíthatatlan. Huszonhét volt, amikor megszülettem. Addigra már egy kétéves lánygyerek apja. Fiút várt, de ezt soha nem mondta volna ki. Egy belevaló srácot, akivel lehet focizni, horgászni, meccset nézni. Akivel együtt mehet a kocsmába sörözni. Nem sikerült. Kudarcot vallott. Jobb híján egyedül ment a kocsmába. Bánatában. Apámnak rengeteg bánata volt. Kétszer annyi, mint nagyapámnak, és háromszor annyi, mint dédnagyapámnak. Minden nap nekiveselkedett, hogy eligya a bánatát. Újra és újra. De valahogy nem akart elfogyni az a rengeteg bánat. Anyám, nővérem és én felváltva igyekeztünk felvenni a harcot a rengeteg bánattal. Nekem sikerült