Szívrehulló kő [antikvár]

Részlet a regényből: "Az udvar közepén nyomtatás alá volt megágyazva a rozs. A masinálásból szándékosan hagyták ki, mert a pajta tetejét akarták javítani és ahhoz kellett a kéve. Vendel fogta a kötőfékszárat és a kiteregetett gabonán jártatta körbe a szürkéket. Nem hiába tartja a közmondás, hogy "nyomtató lónak nincs bekötve a szája", de a Csillag, amelyik a jászol előtt is falánkabbnak mutatkozott, sűrűn le is hajolt és vastagon harapott a gabonából. Még pedig a kalászos feléből. Az ember rá-rásuhintott a bütyökre kötözött kócostorral. - Csillag nee! A fene essék a vékonyodba... Az asszony favillával a kezében, forgatta az elegendően kitaposott részeket. Jót nevetett a Csillag furfangján. - Van esze! Abrakol is mindjárt. De Vendel, aki takarítós volt, mint anyja, az "Ember Kati", ráripakodott a feleségére: - Te meg csak nevesd! Félsütő lisztnek elég vóna, akit megevött."