Szívügyünk [antikvár]

ELSŐ RÉSZ Első fejezet A konyhában ismét kirobbant a nevetés. Pjotr Petrovics éppen Bagyigin kapitány cikkét olvasta a „Szedőv" jégtörő hősies útjáról; de az a mindenkit magával ragadó kacagás olyan vidám volt, hogy abbahagyta az olvasást és a szemüvege fölött az ajtó felé nézett. A kacagás egyre tartott. Lejtette az újságot, megszokott mozdulattal megsimogatta a homlokán er.ősen megritkult, őszbe vegyülő haját, nyögve felállt a karosszékből és kinyitotta az ajtót. — A-a-al Grunyuska! — mondta szívélyesen Pjotr Petrovics, s egy alacsony, gömbölyded asszonyhoz lépett, aki kockás kendőben ós meglehetősen ócska, rövid, prémes bekecsben ült a széken. — Hallom, hallom, majd meghalnak a nevetéstől. Mit mesélt már megint? — Hát bizony, ahogy tudja, Pjotr Petrovics, én már csak úgy mondom, ahogy a nyelvem hegyére jön — válavszolta 18-10 5