Szomoru napok/A ki a szivét a homlokán hordja [antikvár]

Részlet a tartalomból:"Halál! Halál!Jaj annak, a ki született!- Jaj annak, a ki meg nem halt!Az Isten keze nehezül...Halál!- Halál!Véres napok, fekete éjszakák jönnek. A pusztulás angyala szárnyára kelt...Halál! Halál!Ki nyitja meg száját a halálmadárnak, hogy a nyugodalmas ház ormán ülve jövendőt mondjon a benne lakozónak?Ki kényszerítheti rá, hogy éjnek éjszakáján vijjongva a holdvilág-sütötte ablaknak repüljön s szárnyaival verdesse annak tábláit, s ha hétszer elhajtják, hétszer visszarepüljön ismét, s éjjellátó nagy szemeit kimeresztve, fülébe sikoltotta a félig aluvónak, hogy készüljön az örökkévaló álomra?...Mi kinozza a lánczra kötött ebet, hogy mikor minden alszik, oly hangosan, minőn soha nem szólt, elkezdjen üvölteni, mintha láthatatlan kisértetre ugatna, ki gazdája küszöbén ki s bejár, a házat kerülgeti, s az ablakon beleskelődik?..."