Szomoru napok/Bujdosó naplója/Megölt ország [antikvár]

Részlet: Halál! Halál! Jaj annak, a ki született! - Jaj annak, a ki meg nem halt! - Az Isten keze nehezül . . . Halál! - Halál! Véres napok, fekete éjszakák jönnek. A pusztulás angyala szárnyára kelt . . Halál! - Halál! Ki nyitja meg száját a halálmadárnak, hogy a nyugodalmas ház ormán ülve, jövendőt mondjon a benne lakozónak ? Ki kényszeríti rá: hogy éjnek éjszakáján vijjongva a holdvilág-sütötte ablaknak repüljön s szárnyaival verdesse annak tábláit, s ha hétszer elhajtják, hétszer visszarepüljön ismét, s éjjellátó nagy szemeit kimeresztve, fülébe sikoltsa a félig aluvónak, hogy készüljön az örökkévaló álomra ? . . . Mi kinozza a lánczra kötött ebet: hogy mikor minden alszik, oly hangon, minőn soha nem szólt, elkezdjen üvölteni, mintha láthatlan kísértetre ugatna, ki gazdája küszöbén ki- s bejár, a házat kerülgeti, s az ablakon beleskelődik ?