Szőrtarisznya [antikvár]

Részlet a műből: Az arca vörös volt, akár a lenyugvó napé, melynek alsó fele már Amerikában köszönt jó reggelt. Nehéz indulat fűtötte negyvenhét éves testét, alig fért benne a törni, zúzni kész erő. Amikor lelépett a kerékpárjáról, tele lett véle az udvar, minden létező elismerte menten, alkalmazkodván gazda akaratához. Fillér kutya szukaalázattal nyalta a csizmáját. Matyi, az orpington kakas hunyorgott a félszemével, s hangos kukurikúval köszöntötte. A berksír koca hozzátette mind a tizenkét ördögfekete malacát; lássa a gazda, méltóak forintokká lett bátyjaikhoz, nénjeikhez, melyeknek árából felépült a falusi görbeház. Rigó, a nóniusz kanca nyerítve árulkodta, megint nem kapott abrakot. Csak a tetőn sertepertélő galambok nem méltatták figyelemre. A dudacserepeken felfújt begyű bak peckeskedett végig, turbékolva udvarolta a félénk fésűs tojót, s tollát megfestette a vérszínű napfény. Az eresz árnyékában a golyvás csókolózott új nőstényével, s a fészekrakó öreg pávásgalamb sem repült a vállára, csak elhúzott fölötte, szájában szalmaszállal, s mozgatott szárnyai alól elhullajtott egy pihét. Sem nem örült, sem nem káromkodott, pedig a családja is figyelte már...