Sztrájk a pokolban [antikvár]

Előszó a második kiadáshoz A norilszki gályarabtelep sztrájkoló elítéltjeinek egyik követelése - a heti egyszeri jóllakás, a havonta egyszeri pihenőnap, a félévenkénti levelezés, a perújrafelvétel engedélyezése és az őrség önkényeskedésének betiltása mellett - az volt, hogy a ruháikról távolítsák el a munkatáborban a személyüket jelölő betű és szám kombinációt, hadd használhassák helyette becsületes, szüleiktől örökölt nevüket. Motivációjuk világos: az állati - vagy talán az állatokénál is rosszabb - sorba kényszerített elítéltek emberi méltóságukat kísérelték meg visszaszerezni, identitásukat szerették volna visszanyerni, hogy újra emberi lényként tekinthessenek magukra. Ennek tükrében talán meghökkentőnek tűnik, hogy a Sztrájk a pokolban elbeszélője megpróbáltatásainak - melyek az Andrássy út 60.-tól a Lenin nevű utasszállító hajó gyomrán át Norilszkig vezetnek - ismertetése közben alig említ személyneveket. Jóllehet, ezt részben Csikós György szövegének műfajisága is befolyásolja: memoárról lévén szó, az események elmesélésében kizárólag a főszereplő nézőpontja érvényesül, így főleg azok a személyek kerülhetnének előtérbe, akik az ő sorsát meghatározzák, akikhez személyes barátság fűzi. De még ha az elbeszélő ennek a szabálynak a szigorú betartására is törekedne, a nevek hiánya akkor is feltűnő lenne, hiszen a mű központi alakja, Gyurka, látszólag mindenkivel megtalálja a hangot, az európai foglyok éppúgy barátjuknak vallják, mint az oroszok. Sőt, a regény mintha éppen azt állítaná szembe a nevek hiányával, amit a sztrájkolók kifogásolnak: a számok halmazát. Miközben a visszaemlékező fogságának különböző állomáshelyein csak a legmeghatározóbb alakokat nevesíti, addig szinte sosem mulasztja el, hogy beszámoljon az elítéltek számáról: arról, hogy mennyien férnek el egy vagonban, hányan laknak egy barakkban, vagy hogy a munkára kivezényeltek közül általában hányan vesztik életüket. Mindez akár a regény hibájának, önellentmondásnak is tűnhet, hiszen a Sztrájk a pokolban lapjain az elítéltek éppen azzá válnak, ami ellen küzdenek: egyén helyett tömeggé, individuumok helyett számhalmazzá. Mintha Csikós pont fő törekvésében vallana kudarcot, abban, hogy elfelejtett, elfeledtetett társainak emléket állítson. Ám ha jobban belegondolunk, talán éppen ez a Sztrájk a pokolban igazi teljesítménye: emlékezik,