Széttört élet avagy Oberon varázskürtje [antikvár]

Visszaemlékezés? Lírai önvallomás? Fejlődéstörténet? Mindegyik és egyik sem. Beskatulyázhatatlan, meghatározhatatlan műfajú a szovjet irodalom élő klasszikusának, Valentyin Katajevnek ez a műve, amelyben a szüntelenül újító és megújuló, "örök ifjú" író az elveszett időt és elveszett önmagát, egykori énjét keresi-kutatja. Katajev emlékezetének mélyrétegeibe száll alá, hogy felszínre hozza gyermekkora és ifjúsága időtörte, de meg nem kopott, ki nem fakult emlékszilánkjait. Nem válogat, nem rendszerez, hagyja, hogy magával ragadja a felbuzgó emlékáradat, nincs többé részlet és egész, lényeges és lényegtelen. Csak egy a fontos: fellelni és egyesíteni az időt, újrateremtve a századelő Oroszországának és Odesszájának, egy polgári-értelmiségi családnak és egy éles szemű, érzékeny lelkű gyermeknek a világát. És máris sosem látott fénnyel izzik fel a sötétben a karácsonyi aranyozott dió, sosem érzett ízzel omlik szét a szájában a húshagyókeddi tejfölös palacsinta, sosem hallott muzsikával kondulnak meg a húsvéti harangok. Az emlékezet varázsprizmája mindent befog és egybeolvaszt: a valót és a képzeltet, az átéltet és a megálmodottat, a megsejtettet és a kitapasztaltat, a gondoltat és a tudottat. Így lesz a megidézett gyermekkor világa egyszerre konkrét-valóságos és mesés-látomásos, így nyer általános és örök érvényt az egyedi és megismételhetetlen emberi élet, és így nemesül költészetté a hétköznapiság.